társadalomtudományi szótár

új keresés


Közvélemény


» Meghatározás

» Etimológia

» Tárgyalás

» Lásd még


Meghatározás. A közvélemény fogalma emberek közös álláspontjának vagy nézeteinek olyan kifejeződésére utal, amelyet közügyekről és a köz problémáiról folytatott kritikai viták során alakítottak ki, továbbá olyan kérdésekkel kapcsolatos beállítódásukra vonatkozik, melyek a köz szempontjából jelentősek (választások stb.) és amelyeket "véleményformálók", illetve a tömegkommunikációs eszközök is kialakíthatnak.


Etimológia. A magyar kifejezés a public opinion fordításaként keletkezett, amit ebben a formában az Oxford Dictionary 1787-es kiadása említ először. A 'köz-' a latin publicus szóból ered (v. ö. privát, magán): általában embereké vagy emberekkel kapcsolatos; közösségi, illetve kormányzati, vagyis különösen a kormányzat által nyújtott, az egész nép használatára; nyitott vagy ismert az emberek összessége számára (Oxford Dict f. A L, 936. o.). A vélemény a latin opinio, opinionis szó fordítása: 'vélemény' vagy 'ítélet', 'valamely csoport véleménye vagy nézetei'; 'amit az emberek általában gondolnak' (Oxford Dict. f. A L, 813. o.), francia: opinion publique, német: öffentliche Meinung.


Tárgyalás. A közvélemény fogalma a modern polgári társadalomban alakult ki és- a társadalmi nyilvánosság szférájával és a nyilvánossággal együtt - különösen a polgári társadalom 19. századi, egyébként eltérő értelmezéseihez kapcsolódik. A közvélemény jelentésváltozását és funkcióit Habermas a polgári társadalom egyik kategóriájaként vizsgálta. Habermas részletesen tárgyalja a kifejezés kialakulását, miként fejlődik a tekintélyen vagy egyfajta, a helyes és az igaz iránti romlatlan, közvetlen (közös, common) érzéken, józan észen (common sense) alapuló puszta vélemény (közvélemény, public spirit) olyan reflektált ítéletté, mely az ún. okoskodó nyilvánossághoz kötődik, mely fel van vértezve az ítéletalkotás képességével. A közügyekről (kezdetben irodalomról) folytatott vizsgálódásokat, így azokat is, amelyeket írott formában, magányosan végeztek, nyilvánosan megvitatták, ami a kritika hatásánál fogva "igaz véleményt" eredményezett. A vitának ez a fajtája, a közös igazságkeresés a parlamenten belüli és kívüli társadalmi nyilvánosság kialakulásával együtt a nyilvános politikai hatalom ellenőrzésének eszközévé válik. Miként azt Karl Marx, később Carl Schmitt és Habermas a liberális demokrácia későbbi fejleményeit értékelve, és az új társadalmi körülmények inadekvát volta miatt bírálva megfogalmazta, az 'okoskodó nyilvánosság' (räsonierende Öfffentlichkeit) ízig-vérig 19. századi liberális fogalom volt, amely a természetjog liberális értelmezésében gyökerezett, és szorosan kapcsolódott a magántulajdonban lévő gazdaság társadalmi szerkezetéhez. Mint Habermas állítja, a közvélemény és a társadalmi nyilvánosság egy ideológiát testesítettek és testesítenek meg, jóllehet többek is puszta ideológiánál, mivel azt a normatív magot is tartalmazzák, amely nélkülözhetetlen a jogállamiság működéséhez és fenntartásához, hiszen a politikai hatalom egyetlen elismert alapját képezik. A népszuverenitás elve, lévén a teljes politikai közösségre nézve kötelező érvényű döntések osztatlan tekintélyének forrása, amit Habermas a közvélemény intézményesített fikciójának nevez. Igy végül a politikailag működő társadalmi nyilvánosság parancsolatát továbbra is komolyan kell venni. Még a tömegdemokrácia, az általános választójog és a jóléti állam megváltozott körülményei között is csak ezen a módon tartható fenn a jogállamiság elveinek folytonossága a liberális demokrácia normatív önértelmezésének megfelelően. Tekintettel a szerkezetében megváltozott közvélemény újabb keletű jelenségeire, például a közvélemény demonstratív és manipulatív használatára, vagyis a közvélemény szociálpszichológiai kutatások tárgyává válására, az empirikus közvélemény-kutatásokra vagy felmérésekre, sőt a közvélemény-kutatások piackutatási módszerekkel történő pártpolitikai felhasználására a szavazási eljárások során, valamint a tömegtájékoztatásra és a médiahatalomra, a közvélemény szerepének és lehetőségeinek kérdésköre valamelyest ambivalenssé vált. Ilyen jelenségek egyrészt a kifinomult manipuláció és indoktrináció (melyeket a technikai találmányok is lehetővé tettek) nyugtalanító sajátosságai, másrészt a globális társadalmi nyilvánosság és globális közvélemény legalább a vietnami háború óta tartó kifejlődése, amit például az "internet" és az új média is elősegített. Jóllehet ezt a globális közvéleményt olyan globális vagy legalább regionális és szupranacionális struktúráknak kell kanalizálniuk, tehát közvetíteniük és fenntartaniuk, amelyek mindezidáig nem fejlődtek ki, s így a közvéleményt még mindig a nemzeti társadalmi nyilvánosságok medrében tartják, már tapasztaljuk a globális civil társadalom kezdeményeit, amilyen például az olyan nem-kormányzati szervek növekvő aktivitása, mint az Amnesty International vagy a Greenpeace, továbbá az egész világra kiterjedő horderejű problémákkal kapcsolatos ENSZ-konferenciák és így tovább (Habermas, 1993, 204-205. o.). A politikai ellenőrzés szerepét betölteni képes és ugyanakkor hatékony közvélemény, mely magas fokon összetett társadalmakban is képes legitimitást létrehozni, a deliberatív (tanácskozó) demokrácia lehetne, ahol a népszuverenitás nyilvános viták révén érvényesülhet, ami ugyanakkor szocializációs mintákat, állampolgári és politikai kultúrát, végső soron olyan lakosságot, azaz állampolgárokat előfeltételez, akik a szabadság intézményeihez vannak szocializálva. (A közvélemény és a globális közvélemény részletes tárgyalását lásd még Höffénél, 1999).
H. J.


Lásd még: civil társadalom, civizmus / polgári erények, politikai legitimitás